A túlzott napozás elkerülése minden korosztály számára fontos.

Azonban minél korábbi életkorban tesszük ki a bőrünket a napsugárzásnak, annál nagyobb lesz a károsodás mértéke. Ezenfelül a gyermekek bőrének felső rétegében elhelyezkedő őssejtek (amely sejtek felelősek a bőrrák kialakulásáért) közelebb vannak a bőr felszínéhez, mint a felnőttek esetében, így a gyerekek érzékenyebbek az ultraibolya (UV) sugárzásra. Gyerekkorban és serdülőkorban ráadásul a testszövetek gyorsan növekednek és fejlődnek. A gyors növekedés miatt a fiatalokban lévő sejtek még sérülékenyebbek a nap által okozott károsodással szemben. A felnőttek (szülők, családtagok, tanárok, stb.) feladata, hogy segítsenek a gyerekeknek a túl sok napozás elkerülése érdekében.

1 éves korig javasolt mindenféle közvetlen napfények való kitettség elkerülése, például úgy, hogy árnyékot biztosítunk a gyerekek számára, amikor kint vannak a szabadban.